. . . . . . . .
Dexter nagyon.... rendes volt. Sokat dumáltunk, sok közös van bennünk, de volt olyan, hogy legszívesebben megfojtottam volna, amikor mondjuk egy olyan zenét cikizett amit én szerettem. De én is ezt csináltam, ilyenkor csak gúnyosan mosolygott. Próbált megalázni, ami azért furcsa mert hát...egy napja sem ismerjük egymást, és ennyire összemelegedtünk.Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt is megtudok kedvelni valakit főleg azok után...
Az egyik ok, hogy nem mentem haza azonnal, az az volt, hogy... egyből elkezdenék gondolkodni. A gondolkodás pedig nagyon nincs a hasznomra, így muszáj elterelnem a figyelmem. A másik ok, hogy közelebb akartam kerülni Dexhez.
Na jó, talán ez az első ok amiért maradok. Azért mégse találok magamnak egy ilyen pasit, aki ilyen rendes, jóképű és... intelligens. Mert hogy az. Egy álompasi. Ezért csodálkozok, hogy nincsen barátnője. Hogy ezt honnan tudom? Nos, egy eléggé kínos beszélgetés volt, mert minden előzetes nélkül kijött a számon a kérdés... Komolyan, nem is gondolkodtam. Csak egyszerűen ezen törtem a fejem és... kicsúszott a számon. Gondolhatjátok, hogy milyen rémesen éreztem magam...
De végül elmondta, hogy nincsen barátnője, mert az exében nagyot csalódott és azóta nem akar kapcsolatot. Ez volt 7 hónapja.. vagy több?
Nos, arra nem figyeltem.
Arra gondolni sem akartam, hogy haza menjek. Hogy egyedül legyek a házban. Gyűlölöm ezt. Munkám sincsen, csak néha napján pincérkedem, de ebből nem tudok megélni, a kocsit meg nem adhatom el, örököltem és szükségem is van rá. Az életem egy romhalmaz, de tudom, hogy örülnöm kell annak amim van. És én hálás is vagyok Istennek.
Mert én hiszek is benne és reménykedem, hogy ezzel valamit üzenni akar... De mit?
Amint haza értem a szomszéd öreglány kinézett az ajtón és amikor meglátott azonnal becsapta azt. Felsóhajtottam, mert egyáltalán nem voltam kíváncsi az öreglány szenvedésére, pedig azt szokta. Közben kiszed belőled mindent és kiforgatja a szavaidat, azután... pletykál. Nem sokan kedvelik, szinte senki sem, és ebbe én is beletartozok. Gyakorlatilag Margaret egy "térfigyelő kamera" .
Ezen halványan elmosolyodtam, de nem volt jó kedvem, bármennyire is jó volt Dexterrel beszélni... Igaz, elhozott. Tudja hol lakom. De nem fogom látni...
Reménykedni még lehet!
Lefürödtem, lemostam magamról minden szennyet, de így se tudtam attól az érzéstől megszabadulni, hogy még van rajtam valami, valami olyasmi ami mindig rajtam marad.
És itt következett az összeomlás. Oké, unalmas lehet, hogy folyton megemlítem.... de...
Aida ezt, hogy tehette velem? Hiába akarom gyűlölni, mégis éveken át jó barátom volt. Nehéz lesz ezt a változást megszokni...
Adtam a macskáknak enni majd, hogy eltereljem a gondolataimat takarítani kezdtem. Olyan három óra lehetett, amikor csöngetés - na jó, de jól hangzik, nem? - kopogást hallok, így gyorsan végignézve magamon, hogy hasonlítok egyáltalán egy emberre, így amikor meggyőződtem arról, hogy elviselhető vagyok, kinyitva az ajtót Dex-el találom szemben magam. Úristen, ez a pasi hány cm? És milyen teste van.... Simán elmehetne modellnek, ő szerepelne az újságok elején " Dexter meghódítja a világot" . És minden csaj belezúg, az apró betűs részt pedig nem olvassa. Hát miért olvasnák, hisz az lényegtelen...
Pedig pont, hogy az az egyetlen, ami érdekelné őket. Nos, én sem olvastam el, különben nem is engedtem volna be. De erről ő tehet, elveszi az eszem. És ha nem figyelek a szívemet is.
- Hát te? - nézek fel rá csodálkozva.
- Köszönöm ezt a kedves fogadtatást. - dől neki a falnak és zsebre vágja a kezét, mire önkéntelenül is hátrébb lépek. - Na, ennyire azért nem vagyok ijesztő. - a francba, észrevette.
-Ö... most csinálok éppen rendet és...
- Nálunk sem volt rend, nyugi, megbirkózok vele. - vigyorog rám, mire muszáj volt visszamosolyognom.
- Egyébként csini a nadrágod. - jegyzi meg mellettem elhaladva, mire lepillantok.
Egy sor káromkodást nyomok el, és gyorsan fel veszek egy melegítőt, majd lecserélem egy cicanadrágra. ( nem éppen 23 éveseknek való nadrág volt rajtam... ezt mért nem vettem észre? nagyon figyelmetlen lettem... )
Na mindegy. Átöltöztem és a nappaliba menve Dexet a kanapén elterülve találtam.
- Na, ez már jobb. De az a pandás nadrág is tetszett... - mér végig és annyira látszik rajta, hogy jól szórakozik, hogy... annyira de annyira megcsó.... What? Ez tuti nem az én gondolatom volt!
- Szóóval, mit szeretnél? - ülök le a kanapéra, a legtávolabb tőle.
- Nem látogathatlak meg téged?? - néz rám tetetett meglepődéssel, mire a szememet forgatva mosolygok rá.
- De, persze. Függetlenül attól, hogy egy napja sem ismersz.... - jegyzem meg és várom a válaszát, de az elmarad. Felpillantva azt veszem észre, hogy néz... pislantás nélkül. A tekintete olyan átható, hogy muszáj félre néznem. Ahogy rám néz, szinte zavaró..
- Nem tudom, mi történt tegnap este. - mondja komoly hangon és újra könnyek szöknek a szemembe, pedig már azt hittem, hogy elfogytak... Rosszul hittem. - Ha elszeretnéd mondani, elmondhatod... - éreztem, hogy neki tényleg elmondhatom. Hogy benne megbízhatok. És el is szerettem volna mondani neki. Nem tudom milyen oknál fogva, de úgy éreztem, hogy neki mindent elmondhatok, mert érdeklődve figyelne, tanácsot adna nekem.
- Én... - kezdem, és a könnyeim azonnal elkezdenek potyogni. Dex közelebb jött hozzám, én meg felé dőltem. Így sírva mondtam el neki mindent, miközben megnyugtató szavakat mormogott a fülembe..
Nos, azért a fülembe, mert az ölébe ültem és annyira biztonságban éreztem magam, hogy... Azt nem lehet szavakkal kifejezni. Lehetetlen. De így, hogy kibeszéltem magamból sokkal jobb volt. A tényen nem változtat, de legalább elmondtam valakinek.
- És lehet, hogy én vagyok a hibás, mert túl félénk vagyok... - sírok
- Nem vagy félénk... Figyelj, tudom , hogy felesleges az, hogy... szóval ez. Nem szoktam mondani, hogy minden rendben lesz, mert azt csak te tudhatod, az aki átéli. De... Most mondom, hogy minden rendben lesz. Mert vannak barátaid...
- Ella? Elő se bukkant a buli óta. Gondolom Aida-val van. - mondom keserűen
- Épeszű ember nincsen vele. Ha meg mégis, akkor nem érdemes a figyelmedre. - olyan kedvesen mondta, hogy... Átöleltem. Felé fordultam és megöleltem. Igazi ölelés volt, amire szükségem volt.
- Igaz, nem ismerjük egymást de... Köszönöm. - mormogom, miközben eláztatom a pulcsiját a könnyeimmel.
