3 fejezet

Tudom, egy hét alatt beleszeretni egy férfiba, akit, nos, csak egy hete ismersz. Ismétlem! EGY hete. Nem akartam leírni azt az egy hetet, mert egy szenvedő kis fruskának tartanál, ami nem vagyok, de ezen a héten megengedtem magamnak. Huh, ez nagyon... nem is tudom hogyan hangzott. A lényeg, hogy sokat sírtam, mindig csak arra gondoltam, hogy mi történt és... ezt nem akartam leírni. De hagyjuk is.
Ella végül felbukkant, két nappal utána. Úgy döntöttem, hogy haragudni fogok rá, de amikor kinyitottam az ajtót azonnal a nyakamba borult és mellettem állt, közben szidta Aidát. Amikor meséltem neki Dex-ről, szívből örült... Végre egy rendes pasi.
- Csak egy hete ismerem.. - jegyzem meg halkan, mire Ella felnevet.
- A lényeg, hogy mennyire ismerted meg. - mosolyog rám, mire könnyek szöknek a szemembe - Jaj,ne.. Gina... - ölel át, mire felnevetek.
- Elég a lelkizésből. - törlöm meg a szemem..
- Tudom, néha elég hülyén viselkedek de tudd, hogy én itt vagyok neked mindig, bármi történjék. - mondja őszintén nézve rám, mire elsírom magam. Ismét. De nem minden napi, hogy ilyen történik... Elvesztettem egy nagyon jó barátot, vagyis azt hittem hogy jó, de kiderült és csak ez a lényeg.
Ellával sokat beszélgettünk, sokat nevettünk és igen, sírtunk is együtt. Borozgattunk, ettünk és csak boldogok voltunk együtt. Semmi Aida, semmi Thomas, semmi megcsalás... Semmi. Csak mi ketten, egymásnak.
De azért ő sem lehet nálam örökké, így este 10-kor már indult haza, de mondtam neki, hogy aludjon itt, ittunk, nem vezethet így, és nem is engedném.
- Ha nem zavarok.
- Az a helyzet, hogy nagyon zavarsz, szóval a kádban ágyazz meg kérlek. - mondom tetettet szigorral, mire vigyorogva ad egy puszit az arcomra.
- Amúgy aludjunk együtt, megágyazok, ha elakarsz menni fürödni, csak nyugodtan. - amíg elment, megágyaztam és szomorú mosollyal nyugtáztam, hogy Aida mit is tett tönkre. A kapcsolatunknak annyi, de Ella-éval megerősödött. És akkor még ott van Dexter is.
A fekete hajú barátnőm szó szerint beesett az ágyba és máris elaludt, muszáj volt mosolyognom rajta.
Egy óráig fürödtem jó habos, forró vízben.
Mikor már majdnem elaludtam benne, felöltöztem. Éppen kapcsoltam le mindenhol a villanyt amikor kopogtatást hallok. Majdnem éjfélkor ki kereshet... ? Azon gondolkodtam, hogy nem nyitom ki, aztán máshogy döntöttem.
- Dexter! - kinyitva az ajtót csodálkozva kiáltok fel, majd azonnal behúzom amikor észreveszem, hogy a szája fel van repedve és vérzik az orra, az egész arca.
- Úristen, mi történt? - ültetem le aggódva egy székre és azonnal elkezdem ellátni a sérüléseit. Néha morog, de tűri. Amikor végzek, várakozóan nézek rá.
- Vannak néhányan akik nem kedvelnek. - morogja majd a szájához nyúl de felszisszen.
- Nem kedvelnek? - kérdezem felháborodva, majd bezárom a hálószoba ajtaját, hogy ne keltsük föl Ellát, de van egy olyan érzésem, hogy őt egy bomba sem keltené fel.
- Igen. - néz rám azzal a gyönyörű zöld szemeivel.
- Miért nem kedvelnek?
- Mert kirúgattam őket.
- Megérdemelték?
- Megakartak lopni, persze, hogy megérdemelték. - mormogja.
- Mit csináltak veled? - mondom indulatosan, mire meglepetten néz rám Dex.
- Már itt vagyok, az a lényeg. - simít végig az arcomon, mire bólintok.
- Itt van Ella, de a kanapét megcsinálom ha...
- Nem, hazamegyek. - vág közbe, mire megrázom a fejem.
- Szó sincsen róla. Itt alszol. Nem lesz olyan kényelmes mint az ágyad de... Kvittek leszünk. - mondom célozva arra, hogy hogy is ismerkedtünk meg. Megcsináltam a kanapét neki, majd segítettem neki lefeküdni.
- Aludj jól Dexter. - köszönök el tőle, mire megfogja a csuklóm és visszatart. Kérdőn nézek rá.
- Igen?
- Köszönöm. - mondja a szemembe nézve, mire rámosolygok.
- Ezt csinálják a barátok.
- Barátok... - úgy mondja, mintha ízlelgetné - igen.
Aludni csak nehezen tudtam. 10 órakor keltem fel, de Dexter mintha itt sem lett volna. A kanapé érintetlennek tűnt, ő pedig... Hazamehetett. Kicsit csalódottan öltöztem fel. Egy óra körül már Ella sem volt itt, azt mondta nem élvezi többet a vendégszeretetemet mert idefog szokni.
- Csak nyugodtan. - vigyorgok rá.
Majd gondolkodás nélkül vettem fel egy csőfarmert, egy fehér toppot és pulcsit, rá egy dzsekit, felhúztam a cipőt, egy kicsit kisminkeltem magam és beültem a kocsiba.
Nagyjából tudtam, hogy hol lakik Dex, valami menő környéken. Tehát pénzes figura. Másfél óra múlva...
 Azt hiszem megtaláltam, mondjuk... Az út nem volt nehéz, csak nem nagyon emlékeztem rá. Olyan távol nem is lakik, aminek örültem.
- Elnézést. - állítom le a kocsit és szállok ki belőle, majd a nénike felé megyek akit megszólítottam.
- Jó napot, Dextert keresem... Fekete haj, zöld szem, magas, spor...
- Tudom ki ő, nagyon jól ismerem kedveském. - mosolyog rám a nénike aranyosan. - Pontosan itt lakik Callender úrfi. - mutat előre, egy barátságos, egyszintes, nagy házra. Callender Dexter?
- Köszönöm szépen. - mosolygok rá, elköszönök majd azt a rövid utat gyalog teszem meg. Miért ment el? Miért nem várt meg? Kik utálják?
Becsöngetek a házba, a szívem zakatol. Hangokat hallok bentről de senki nem nyit ajtót. Újra csengetek. Pár perc múlva Ray vizslató kék szemével találom szemben magam.
- Szia, Dex...?
- Gyere... - int és arrébb lép, hogy beférjek mellette az ajtón.
- Azta... - tátom el a szám, majd Ray vigyorát látva bezárom. Egy nagy... bálterem az előtér. Nem viccelek, kívülről kisebbnek néz ki a ház de belül mint egy palota csak nem emeletes, amúgy meg óriási.
Végig vezet az ismerős folyosón, és rámutat egy ajtóra.
- Amióta hazajött, azóta bent van, ki sem mozdult. Mintha egy kicsit morcos is lenne, szóval a helyedbe várnék míg bemennék... arra a nappali, ott vannak játékok ha érdekelne. - mutat előre majd rám kacsint, mire felnevetek.
- Bemegyek most.
- Tudtam. - röhög fel -  De én attól még vigyáznék vele. Ilyenkor sok olyat mond amit nem gondol komolyan és később megbánja. - mondja komolyan, mire bólintok.
- Köszi. - megvárom míg eltűnik valahol és bekopogok.
- Menj innen Ray. - hallom a mérges hangját, mire óvatosan kinyitom az ajtót és bekukucskálok. Dexter az végének dől a földön, félmeztelen és... A tekintete vad.
- Dexter... - szólítom meg, mire felnéz.
- Te mit keresel itt? - kérdezi nem túl kedvesen.
- Érdekel, hogy mi van veled. - mondom nyugodtan, majd közelebb lépek hozzá, mire feláll. Így elég félelmetes, de nem tudom nem észrevenni, hogy a felsőteste milyen kidolgozott.
- Jobb ha haza mész. - mondja majd beletúr a hajába idegesen.
- Csalódást kell okoznom. - mosolygok rá, de nem viszonozza.
- Menj haza. - mondja ridegen és határozottan. - Semmi keresnivalód itt.
- Téged kerestelek... - nézek rá döbbenten.
- Nem kell többé keresned. Soha. Ég veled Georgina. - mondja rezzenéstelen arccal.
- Elköltözöl? - kérdezem fájón mert azt hiszem... jogom van tudni ha igen.
- Nem. Most pedig ha megbocsátasz... - megy az ajtóhoz és kinyitja nekem.
- Kidobsz...? - mosolygok keserűen, mire csak néz rám, mint egy bolondra. Lassan tényleg kezdem azt hinni. A karja megfeszül a kilincsen, közömbösen néz rám, várva, hogy tűnjek el végre. Szó nélkül megyek ki, a könnyeimet pedig csak a kocsiban engedem ki. Nem engedhetem, hogy lásson sírni. Miért olyan rohadt nehéz azt mondani, hogy sajnálom, már nem akarok veled találkozni? Miért ilyen rohadt értelmetlenek a férfiak? És szívtelenek?
Megint átvertek.
Nem megyek haza egyből, egy kicsit autókázom, pedig tudom, hogy nem kéne. Sőt, nagyon rossz, borzalmas ötlet. De a vezetés mindig kiszellőzteti a fejem.
Tudom azt is, hogy gyorsabban megyek a kelleténél de...
- Jobb ha haza megyek. - mondom magamnak üveges tekintettel és most már óvatosabban vezetve.
Szerencsére pincérkedtem másnap egész nap, nem volt időm gondolkodni vagy ha egy kicsit volt is, azonnal rossz lett a hangulatom. Ettől is csak Ella mentett meg. Elmondtam neki, hogy mi történt tegnap és csak nézett mint borjú az új kapura.
- Igen... Ő sem különb a többinél.
- Ácsi... a haverja mit is mondott...? - néz rám felhúzott tekintettel, mire a szememet forgatva adtam oda a kávéját a vendégnek.
- Az nem jelent semmit. - mondom összehúzott szemöldökkel.
- Dehogynem. Pont ezért figyelmeztetett.
- Akkor sem kellett volna ezt mondania... Ha számítok neki akkor először gondolkodik. - mondom feldúltan.
- Ő ilyen Gina. És mindenkinek előbb a szája jár. - mosolyog rám. - Keresni fog, hidd el.
- Végleg elköszönt. - rázom a fejem, majd újra a munkára koncentrálok.

2 fejezet

                                                          .   .   .   .   .   .   .   .




Dexter nagyon.... rendes volt. Sokat dumáltunk, sok közös van bennünk, de volt olyan, hogy legszívesebben megfojtottam volna, amikor mondjuk egy olyan zenét cikizett amit én szerettem. De én is ezt csináltam, ilyenkor csak gúnyosan mosolygott. Próbált megalázni, ami azért furcsa mert hát...egy napja sem ismerjük egymást, és ennyire összemelegedtünk.Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt is megtudok kedvelni valakit főleg azok után...
Az egyik ok, hogy nem mentem haza azonnal, az az volt, hogy... egyből elkezdenék gondolkodni. A gondolkodás pedig nagyon nincs a hasznomra, így muszáj elterelnem a figyelmem. A másik ok, hogy közelebb akartam kerülni Dexhez.
Na jó, talán ez az első ok amiért maradok. Azért mégse találok magamnak egy ilyen pasit, aki ilyen rendes, jóképű és... intelligens. Mert hogy az. Egy álompasi. Ezért csodálkozok, hogy nincsen barátnője. Hogy ezt honnan tudom? Nos, egy eléggé kínos beszélgetés volt, mert minden előzetes nélkül kijött a számon a kérdés... Komolyan, nem is gondolkodtam. Csak egyszerűen ezen törtem a fejem és... kicsúszott a számon. Gondolhatjátok, hogy milyen rémesen éreztem magam...
De végül elmondta, hogy nincsen barátnője, mert az exében nagyot csalódott és azóta nem akar kapcsolatot. Ez volt 7 hónapja.. vagy több?
Nos, arra nem figyeltem.
Arra gondolni sem akartam, hogy haza menjek. Hogy egyedül legyek a házban. Gyűlölöm ezt. Munkám sincsen, csak néha napján pincérkedem, de ebből nem tudok megélni, a kocsit meg nem adhatom el, örököltem és szükségem is van rá. Az életem egy romhalmaz, de tudom, hogy örülnöm kell annak amim van. És én hálás is vagyok Istennek.
Mert én hiszek is benne és reménykedem, hogy ezzel valamit üzenni akar... De mit?
Amint haza értem a szomszéd öreglány kinézett az ajtón és amikor meglátott azonnal becsapta azt. Felsóhajtottam, mert egyáltalán nem voltam kíváncsi az öreglány szenvedésére, pedig azt szokta. Közben kiszed belőled mindent és kiforgatja a szavaidat, azután... pletykál. Nem sokan kedvelik, szinte senki sem, és ebbe én is beletartozok. Gyakorlatilag Margaret egy "térfigyelő kamera" .
Ezen halványan elmosolyodtam, de nem volt jó kedvem, bármennyire is jó volt Dexterrel beszélni... Igaz, elhozott. Tudja hol lakom. De nem fogom látni...
Reménykedni még lehet!


Lefürödtem, lemostam magamról minden szennyet, de így se tudtam attól az érzéstől megszabadulni, hogy még van rajtam valami, valami olyasmi ami mindig rajtam marad.
És itt következett az összeomlás. Oké, unalmas lehet, hogy folyton megemlítem.... de...
Aida ezt, hogy tehette velem? Hiába akarom gyűlölni, mégis éveken át jó barátom volt. Nehéz lesz ezt a változást megszokni...
Adtam a macskáknak enni majd, hogy eltereljem a gondolataimat takarítani kezdtem. Olyan három óra lehetett, amikor csöngetés - na jó, de jól hangzik, nem? - kopogást hallok, így gyorsan végignézve magamon, hogy hasonlítok egyáltalán egy emberre, így amikor meggyőződtem arról, hogy elviselhető vagyok, kinyitva az ajtót Dex-el találom szemben magam. Úristen, ez a pasi hány cm? És milyen teste van.... Simán elmehetne modellnek, ő szerepelne az újságok elején " Dexter meghódítja a világot" .  És minden csaj belezúg, az apró betűs részt pedig nem olvassa. Hát miért olvasnák, hisz az lényegtelen...
Pedig pont, hogy az az egyetlen, ami érdekelné őket. Nos, én sem olvastam el, különben nem is engedtem volna be. De erről ő tehet, elveszi az eszem. És ha nem figyelek a szívemet is.
- Hát te? - nézek fel rá csodálkozva.
- Köszönöm ezt a kedves fogadtatást. - dől neki a falnak és zsebre vágja a kezét, mire önkéntelenül is hátrébb lépek. -  Na, ennyire azért nem vagyok ijesztő. - a francba, észrevette.
-Ö... most csinálok éppen rendet és...
- Nálunk sem volt rend, nyugi, megbirkózok vele. - vigyorog rám, mire muszáj volt visszamosolyognom.
- Egyébként csini a nadrágod. - jegyzi meg mellettem elhaladva, mire lepillantok.
Egy sor káromkodást nyomok el, és gyorsan fel veszek egy melegítőt, majd lecserélem egy cicanadrágra. ( nem éppen 23 éveseknek való nadrág volt rajtam... ezt mért nem vettem észre? nagyon figyelmetlen lettem... )
Na mindegy. Átöltöztem és a nappaliba menve Dexet a kanapén elterülve találtam.
- Na, ez már jobb. De az a pandás nadrág is tetszett... - mér végig és annyira látszik rajta, hogy jól szórakozik, hogy... annyira de annyira megcsó.... What? Ez tuti nem az én gondolatom volt!
- Szóóval, mit szeretnél? - ülök le a kanapéra, a legtávolabb tőle.
- Nem látogathatlak meg téged?? - néz rám tetetett meglepődéssel, mire a szememet forgatva mosolygok rá.
- De, persze. Függetlenül attól, hogy egy napja sem ismersz.... - jegyzem meg és várom a válaszát, de az elmarad. Felpillantva azt veszem észre, hogy néz... pislantás nélkül. A tekintete olyan átható, hogy muszáj félre néznem. Ahogy rám néz, szinte zavaró..
- Nem tudom, mi történt tegnap este. - mondja komoly hangon és újra könnyek szöknek a szemembe, pedig már azt hittem, hogy elfogytak... Rosszul hittem. - Ha elszeretnéd mondani, elmondhatod... - éreztem, hogy neki tényleg elmondhatom. Hogy benne megbízhatok. És el is szerettem volna mondani neki. Nem tudom milyen oknál fogva, de úgy éreztem, hogy neki mindent elmondhatok, mert érdeklődve figyelne, tanácsot adna nekem.
- Én... -  kezdem, és a könnyeim azonnal elkezdenek potyogni. Dex közelebb jött hozzám, én meg felé dőltem. Így sírva mondtam el neki mindent, miközben megnyugtató szavakat mormogott a fülembe..
Nos, azért a fülembe, mert az ölébe ültem és annyira biztonságban éreztem magam, hogy... Azt nem lehet szavakkal kifejezni. Lehetetlen. De így, hogy kibeszéltem magamból sokkal jobb volt. A tényen nem változtat, de legalább elmondtam valakinek.
- És lehet, hogy én vagyok a hibás, mert túl félénk vagyok... - sírok
- Nem vagy félénk... Figyelj, tudom , hogy felesleges az, hogy... szóval ez. Nem szoktam mondani, hogy minden rendben lesz, mert azt csak te tudhatod, az aki átéli. De... Most mondom, hogy minden rendben lesz. Mert vannak barátaid...
- Ella? Elő se bukkant a buli óta. Gondolom Aida-val van. - mondom keserűen
- Épeszű ember nincsen vele. Ha meg mégis, akkor nem érdemes a figyelmedre. - olyan kedvesen mondta, hogy... Átöleltem. Felé fordultam és megöleltem. Igazi ölelés volt, amire szükségem volt.
- Igaz, nem ismerjük egymást de... Köszönöm. - mormogom, miközben eláztatom a pulcsiját a könnyeimmel.